Szerzői jogok
A Dunlop Tire & Rubber Company (a továbbiakban “Dunlop”) felhatalmazza Önt, hogy lemásolhassa a Dunlop által a világhálóra feltöltött dokumentumokat és azokat nem kereskedelmi célra saját szervezetén belül felhasználja. A felhatalmazással elfogadja azt, hogy a lemásolt dokumentumokban meg kell hagynia minden szerzői jogi és a tulajdonra vonatkozó egyéb tájékoztatást.
A Dunlop által az Interneten közzétett bármelyik dokumentum tartalmazhat további tulajdonra vonatkozó és szerzői jogi információkat, melyek arra az adott dokumentumra vonatkoznak.Jelen dokumentumban foglaltak nem érinthetik, károsíthatják és korlátozhatják a Dunlop vagy egy harmadik fél engedélyét, szabadalmát vagy bármilyen egyéb jogát. Hacsak nincs kifejezetten engedélyezve, az itt megtalálható információk semmilyen módon nem tekinthetők a Dunlop szerzői jogai alá eső licenc vagy más jogok átruházásának.Tartsa szem előtt, hogy a honlapon található bármilyen termékre, folyamatra vagy technológiára a Dunlop további szellemi jogvédelmet kaphatott, és ezekre jelen licenc nem vonatkozik.Ezen publikációt “ADOTT ÁLLAPOTBAN” bocsátjuk rendelkezésre, ARRA SEMMILYEN GARANCIÁT NEM VÁLLALUNK, SEM KIFEJEZETT SEM PEDIG BURKOLT FORMÁBAN, A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL BELEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT AZ ELADHATÓSÁGRA, AZ ADOTT CÉLRA VALÓ HASZNÁLHATÓSÁGRA VALÓ GARANCIÁT ÉS A JOGTISZTASÁGOT IS. Bizonyos országok törvényei nem engedélyezik a beleértett garancia kizárását, ezért előfordulhat, hogy a fenti kizárások Önre nem vonatkoznak.A Dunlop nem vállal semmilyen a felelősséget az itt található információk felhasználásáért és értelmezéséért. A honlapon található adatok vagy információk alapján hozott döntésekért az adott személy a felelős.Bármelyik Dunlop publikáció tartalmazhat technikai pontatlanságokat és nyomdahibákat. Ezek időnként felülvizsgáltra kerülhetnek, a módosítások a publikációk új változataiban már bennfoglaltatnak. Dunlop előzetes értesítés nélkül bármikor javításokat és/vagy változtatásokat eszközölhet a termékekben és/vagy a publikációkban bemutatott programokban.Amennyiben egy Dunlop által publikált dokumentum olvasója visszajelzést szeretne tenni kérdés, észrevétel, javaslat stb. formájában valamelyik ilyen Dunlop dokumentum tartalmával kapcsolatban, úgy az az információ nem bizalmasként kezelendő és a Dunlopnak semmilyen kötelezettsége nem származhat belőle, illetve szabadon és korlátlanul rendelkezhet felette, akár reprodukció, használat vagy terjesztés céljából. Ezeken felül a Dunlop szabadon felhasználhatja ezeket az ötleteket, elképzeléseket, know-how-t vagy technikákat, melyek ezekben az információkban találhatóak, beleértve, de nem kizárólag az ezeket az információkat tartalmazó termékek fejlesztését, gyártását és marketingjét.A Dunlop a Dunlop nemzetközi adataihoz biztosít hozzáférést, és így a dokumentumok olyan Dunlop termékekre, programokra és szolgáltatásokra vonatkozó referenciákat és keresztreferenciákat is tartalmazhatnak, melyek az Ön országában nem elérhetők. Az ilyen hivatkozás nem jelenti azt, hogy a Dunlop vagy az Önök országában működő Dunlop leányvállalat vagy képviselet ilyen programokat, termékeket, vagy szolgáltatásokat kíván bevezetni. Minden ilyen forrás felhasználásából származó tevékenység csak az Ön országában forgalmazott vagy bevezetett termékekre, szolgáltatásokra és programokra vonatkozhat.






